4p

A Monetáris Tanács rendkívüli ülésén azonnali hatállyal 200 bázisponttal, 9,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamat mértékét.

A Magyar Nemzeti Bank közlemény szerint a kötelező tartalékok után fizetett kamat június 19-i hatállyal 6,75 százalékról 8,75 százalékra emelkedik. A Monetáris Tanács döntése alapján a kamatfolyosó nem változott: az egynapos jegybanki betét kamatlába 8,50 százalékra, az egynapos fedezett hitel kamatlába pedig 10,50 százalékra emelkedett. A devizabetét fedezete mellett nyújtott projektfinanszírozó hitelek kamata 9,50 százalék lett, megegyezően az állami költségvetést 1991-től finanszírozó hitelek kamatával.

Az elemzők szerint kamatemelése stabilizálta a forint árfolyamát, s megállíthatja a magyar fizetőeszköz gyengülését az euróhoz képest.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő igazgatójának számításai szerint a kéthetes betéten jelenleg 750 bázispont a forintkamat hozamelőnye az eurókamathoz képest, egy éves távon pedig 650 bázispont. A jegybank előző, 100 bázispontos kamatemelése nem volt képes megállítani a forint gyengülését az euróhoz képest. Duronelly szerint akkor a piac elveszítette türelmét, extrém módon reagált nem pedig a fundamentumok alapján.

A jegybank csütörtöki kamatemelése nagyobb a piac által beárazottnál, határozott lépés, így van arra esély, hogy megállítsa a forint gyengülését - vélekedett az MTI-ECO-nak Vojnits Tamás, az OTP Bank vezető közgazdásza. A részvény- és a kötvénypiacok szerdán egyaránt eladói nyomás alatt álltak, a közgazdász szerint a külföldi befektetők sorra árazták át magyar instrumentumaikat, ez vélhetően elősegítette, hogy a jegybank határozottan lépjen fel.

Csütörtökön reggel a 270 forintig emelkedett az euró jegyzése a hivatalos kereskedési idő kezdete előtt. Kilenc óra után érte a piacot az azonnali hatályú 200 bázispontos jegybanki kamatemelés híre. A forint 5,79 százalékon állt a sáv erős oldalán, 45 bázisponttal gyengébb helyzetben a szerdai záró pozíciójánál. A kereskedést az idegesség jellemezte.

A kereskedők szerint az első félóra után kissé normalizálódik a kereskedés, az árak azonban továbbra is hektikusan mozognak. Csütörtökön 264,60 és 270 forint között ingadozott az euró jegyzése, a forint 4,78-5,79 százalék között változott. A dollárral 228,40/90 forinton kereskedtek reggel, mintegy 2,50 forinttal drágábban a szerda délután jegyzett 226,00/20 forintos árfolyamhoz képest. Az overnight piacon a jegybanki kamatemelésnek megfelelő mértékben, 200 bázisponttal 9,70 százalékra nőttek a kamatok, forgalom azonban nemigen van, a kereskedők a piacot tesztelik. A hosszabb lejáratokon még árjegyzésig sem jutottak el a kereskedők.

A jegybank lépése meglepetésként érte a piacot. Szakemberek szerint a 200 bázispontos emelés jóval magasabb, mint amire számítani lehetett. A szakemberek 50-100 bázisponttal számolta. Szintén meglepő volt az időpont, a többség a Monetáris Tanács hétfői ülésére prognosztizálta a lépést. A Monetáris Tanács rendkívüli ülésén azonnali hatállyal 200 bázisponttal, 9,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamat mértékét.

Szakemberek szerint a drasztikus lépéssel a jegybank a további spekulációt megelőzendő megpróbált elébe menni az eseményeknek. A 200 bázispontos kamatemelés ugyanakkor megkérdőjelezi a közelmúltban végrehajtott ingadozási sávközép eltolásának értelmét. A mostani lépés valószínűleg újra jelentős összegű forró pénzeket vonzhat a magyar kötvénypiacra, amely egyes szakértők szerint újra a sáv aljához közelítheti a forintot.

A magas kamatszint némileg visszafoghatja a felpörgött belső fogyasztást. Ugyanakkor a a külkermérleg javulása kérdéses, hiszen az exportőrök pozíciója ismét gyengülhet.

Kapcsolódó anyagok:
Járai: túl gyenge a forint
Érik a kamatemelés


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!