2p

Megnevezte a Mattel játékgyártó azt a kínai kereskedőt, amelyik elkészítette a napokban visszahívott veszélyes játékszereket.

A társaság szerint a Guangdong tartományi székhelyű Lee Der Industrial Company gyártotta azt a 967 ezer Fisher-Price márkanév alatt az Egyesült Államokban eladott játékot, amelyeket festésük magas ólomtartalma miatt vissza kellett hívnia a Mattelnek - tudta meg az Associated Press. A cég nem fogad el további szállítmányokat abból az üzemből, s a kereskedő nevét megosztotta azon versenytársaival is, amelyek szintén kapcsolatban állhatnak vele.

A vállalat a múlt héten

kényszerült bevonni a piacról

játékait, melyek között az amerikai óvodások körében igen népszerű Elmo és Big Bird figurái is megtalálhatók voltak - írta korábban az mfor.hu. A világ legnagyobb játékgyártójának illetékesei bocsánatot kértek fogyasztóiktól a visszahívásért, s úgy nyilatkoztak, hogy a lépés mintegy 30 millió dollárral csökkenti a cég adózás előtti bevételeit.

Az USA-n kívül a visszahívás kisebb mértékben Kanadát, Mexikót és Nagy-Britanniát is érintette, így összesen másfélmillió játék került le a boltok polcairól. Szakértők szerint az incidens az amerikai-kínai kereskedelem újabb sarokköve lehet, miután az Egyesült Államok a minőségi kifogások miatt az elmúlt időszakban folyamatosan támadta az ázsiai gyártókat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!