2p

Ötvenhárom ország, illetve 26 nemzetközi és nem kormányszintű szervezet képviselőinek részvételével szerdán Kijevben Leonyid Kucsma államfő jelenlétében megnyílt az 5. európai környezetvédelmi miniszteri konferencia, amelyen Magyarországot Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter képviseli.

A biodiverzitásról szólva - e kérdés szinten nagy szerepet kap a konferencián - Persányi Miklós kiemelte: Magyarország nagyon büszke arra, hogy az EU-hoz való csatlakozásakor gazdag természeti örökséget viszonylag jó állapotban visz magával.

Az EU környezetvédelmi minisztereinek a konferencia keretében tartott egyeztetésein a tagállamok mellett a tíz társuló ország miniszterei is aktívan, gyakorlatilag teljes kompetenciával részt vehetnek. A szerda reggeli egyeztetésen a társuló országok miniszterei közült elsőként szólalt fel Persányi Miklós, aki ismertette Magyarországnak a miniszteri nyilatkozattal kapcsolatos álláspontját.

Javasolta, hogy az EU támogassa a genetikailag módosított szervezetekre vonatkozó, a környezeti szempontokat figyelembe vévő dokumentumnak, a környezetet érintő nukleáris biztonságról és az ehhez kötődő információ nyitottságáról szóló anyanak, valamint a megújuló energiaforrások használati arányára vonatkozó szövegeknek az elfogadását.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!