Új szabály, hogy ha a vevő a vásárlástól számított hat hónapon belül reklamál, akkor vélelmezhető, hogy a hiba már a teljesítéskor fennállt. Ennek ellenkezőjét a kereskedőnek kell bizonyítani.
A fogyasztó gyakran keverik az immár két évre szóló szavatossági időt a csak meghatározott árukra nyújtott kötelező jótállással, így a kereskedők, szolgáltatók nehezen szokják meg, hogy a vevő cserét követelhet abban az esetben is, ha a hiba javítható.
A fogyasztó csereigényét a kereskedőnek ki kell elégítenie, kivéve, ha az lehetetlen, vagy a javításhoz képest aránytalan költséggel járna. A pénzvisszatérítés ritka megoldás, és kisebb hibák esetén nincs is helye.
A kötelező jótállás tízezer forintnál nagyobb értékű termékre érvényesül, azonban a rendelkezéstől függetlenül, bármely gyártó önként nyújthat jótállást, a kereskedőnek pedig ehhez alkalmazkodnia kell.
A korábbinál nagyobb gondot kíván a panasz jegyzőkönyvezése. Az új jegyzőkönyv többletelemeket is tartalmaz. A minta ingyenesen letölthető a főfelügyelőség honlapjáról, vagy beszerezhető a kamaráknál, a kereskedelmi szövetségeknél.
A hiba eredetét illető vitában már nem kötelező a főfelügyelőség szakvéleményének kikérése, ennek ellenére, mint Kathy Attila főosztályvezető, elég gyakran kikérik a szerv véleményét, a békéltető testület vagy éppen a bíróság előtt ugyanis fontos bizonyítékul szolgálhat, olvasható a Világgazdaság cikkében.
Megváltozott szavatossági és jótállási szabályok
A közelmúltban megváltozott szavatossági és jótállási szabályokkal kapcsolatban kedvező tapasztalat, hogy emiatt számos kiskereskedő, szolgáltató, illetve gyártó keresi fel a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget tájékoztatásért, tanácsért, írja a Világgazdaság.