E pillanatban úgy gondoljuk, hogy az átváltási árfolyam és a kamatszint megfelel a várakozásainknak és az inflációs céljainknak, így pillanatnyilag nincs szükségünk semmilyen lépésre - mondta a jegybank elnöke újságíróknak egy pénzügyi tanácskozáson Prágában. Ha az EKB döntésének következménye a magyar valuta erősödése lesz, nem fogunk habozni, hogy kamatot csökkentsünk - idézte Járait a Reuters hírügynökség.
Az EKB a következő kamatértekezletét április 3-án tartja, ezúttal Rómában. Az EKB legutóbb március elején csökkentette irányadó kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, negyed százalékponttal 2,50 százalékra, és közölte, hogy szükség esetén kész ismét cselekedni.
A bank fő közgazdásza, Otmar Issing azonban a múlt héten óva intett a "túlzott várakozásoktól" kamatügyben, Ernst Welteke, a német Bundesbank elnöke pedig egyenest azt közölte, hogy az EKB most bizonyára nem fog semmilyen döntést hozni. Ennek ellenére növekszik a nyomás az EKB-ra, hogy a gyenge gazdaságra és a csökkenő üzleti és fogyasztói bizalomra tekintettel mielőbb folytassa a kamatcsökkentést. Az elemzők többsége biztosra veszi, hogy júniusig mindenképpen lesz kamatcsökkentés.
Megyünk az EKB után
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden azt mondta, jelenleg nincs ok kamatváltoztatásra, de hozzátette, hogy ha az Európai Központi Bank (EKB) döntése kedvezőtlen lenne a forintra, az MNB is lép.