Bár jövő évtől a lakóparkok iránti kereslet enyhe lassulására lehet számítani, a megváltozott piaci igényeket figyelembe vevő beruházások esetében jelentős keresletcsökkenés nem várható. Döntő szempontnak számít majd a kisebb lakásméret illetve a hitellel elérhető lakásárak.
"A telkekre kivetett Áfa önmagában is 6-7 százalékos áremelkedést generál január elsejétől. Az építőanyagok árának emelkedése, valamint az infláció tervezett hatása miatt az áremelkedés várhatóan 8-12 százalékra tehető. Valószínűsítjük, hogy ezt az emelkedést elfogadja majd a piac, azonban a szerdai kormányülésen hozott döntések tükrében úgy gondolom, jövő év elejétől a kereslet visszaesésére számíthatunk." - mondta Tilki Róbert a Zöldváros Lakópark értékesítésével foglalkozó GVA Hungary Nemzetközi Ingatlantanácsadó cég igazgatója
Merre tart a lakóingatlanpiac
A 2000-ben bevezetett, majd azóta többször módosított kamattámogatású hiteleknek köszönhetően, az új lakások iránti kereslet évről-évre nőtt. A szerdai kormánydöntés értelmében azonban a használt lakást vásárlók lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel juthatnak lakáshitelhez, amely kihatással lesz az új lakások piacára is. Az új lakások vásárlása esetén is magasabb kamatokkal kell számolnia a vevőknek, amelynek következtében az eddig folyamatosan növekvő kereslet megtorpanására számíthatunk.