2p

A világgazdaság áprilisban sem élénkült, a hazai termelőágazatokban, elsősorban az iparban a korábbi dekonjunktúra kissé mérséklődött. A külgazdasági egyensúly számottevően romlott. Az államháztartás hiánya ezzel szemben az év első öt hónapjában megegyezett a tavalyival. Az infláció továbbra is mérséklődött. Emelkedett mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek száma. A reálkereset január-április átlagában 13,5%-kal nőtt – áll a KSH most közzétett jelentésében.

A folyó fizetési mérleg negatív egyenlegéhez hozzájárult még az idegenforgalom bevételcsökkenése, valamint a külföldi működő tőke beáramlási ütemének stagnálása. Az év első öt hónapjában az infláció 4,3 százalékra mérséklődött, ami 1,8 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi év ugyanezen időszakában mértnél. A májusi árszint az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal emelkedett. Az államháztartás konszolidált hiánya január-májusban megegyezett a tavalyival. A nem konszolidált bevételek növekedése meghaladta a kiadásokét, az előbbiek 13,2 százalékkal az utóbbiak 11,4 százalékkal nőttek.

Március-májusban a foglalkoztatottak száma 39 ezer fővel, a munkanélkülieké 21 ezer fővel nőtt. Az év első négy hónapjában a foglalkoztatottak számának növekedését a költségvetési intézményeknél tapasztalható alkalmazotti létszámnövelés magyarázza. A versenyszférában kis mértékben csökkent az alkalmazásban állók száma. A reálkeresetek január-április átlagában 13,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!