1p

A parlament által hétfőn elfogadott úgynevezett metrótörvény szerint a központi költségvetés 154 milliárd forint támogatást nyújt a fővárosnak a budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar-Keleti pályaudvar között történő megépítéséhez.

Az állami támogatás összegét 2002. évi áron, általános forgalmi adó nélkül tartalmazza a jogszabály. László Csaba pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint a kormány és a főváros közötti költségmegosztás a két pályaudvar közötti első szakaszra vonatkozóan 70-30 százalékos lesz.

A törvény rögzíti a budapesti 4-es metróvonal a Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig terjedő szakasza megépítésének állami támogatását, a társfinanszírozás keretszabályait, illetve feltételeit. Az Országgyűlés ezzel törvényben adja meg a pénzügyi tárca vezetőjének a felhatalmazást támogatási szerződés megkötésére a fővárosi önkormányzattal. Demszky Gábor főpolgármester korábban elmondta, hogy az első szakasz munkálatai várhatóan 2007-2008-ra fejeződnek be. A főváros reményei szerint a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakasz finanszírozásáról még a jövő év végén, legkésőbb 2005 elején megszületik a döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!