Nevezetesen Dunaújvárosnál és az M0-ás északi körgyűrűnél kezdeményezi a híd építését még a héten az országgyűlésben a Fidesz frakció.
Ugyanakkor, mint a Pénzügyminisztérium szóvivője Máté Dániel elmondta ez az összeg már szerepel a 2003-as költségvetésben. A 2003-as költségvetés bevételi oldalán szerepel ez a 20 milliárd forint, következésképpen ezzel szemben az országgyűlés már kiadási előirányzatokat fogadott el. Ha most erről azt mondanánk, hogy vasúti hidat akarunk építeni, vagy bármi egyebet, akkor ugyanazt a pénzt kétszer költenénk el.
Mi lesz az orosz adósságtörlesztésből befolyó pénzzel?
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke mai sajtótájékoztatóján bejelentette még, a Fidesz kezdeményezni fogja, hogy az orosz államadósság törlesztéséből befolyó 20 milliárd forintot két dunai híd építésére fordítsa az ország.