2p

Közel 2,5 milliárd forinttal több iparűzési adót fizetett a Mol Rt. az önkormányzatoknak - erre az idén januárban végzett önellenőrzés során derült ki.

Az annakidején tévesen megállapított adóalapra a cég közelmúltban elvégzett önrevíziója során derült fény. Felkai György kommunikációs igazgatója elmondta: a túlfizetésről a napokban levélben értesítette az olajipari társaság az önkormányzatokat. Az igazgató elmondta: eltérő összeget kérnek vissza a településektől. - Egyes önkormányzatoknál 1.000 forint körüli a túlfizetés, másoknál 500 ezer, illetve több 10 millió, de van néhány település, amely esetében 100 millió forint körüli összegről van szó - közölte.

Tájékoztatása szerint az utóbbi önkormányzatok vezetőivel személyes találkozást kezdeményezett a Mol az egyeztetésre. - Algyőtől, ahol telepei vannak az olajipari társaságnak, 130 millió forintot követel vissza a Mol - közölte a polgármester az MTI-vel. Piri József elmondta: a község ez évi költségvetése 800 millió forint, amennyiben a megadott határidőn - 30 napon belül - ki kellene fizetni a követelést, azonnal működési hiány lenne. Ráadásul a tavalyi évre is várható önrevízió, ami akár hasonló túlfizetést is megállapíthat - tette hozzá.

Megemlítette továbbá: miután nagy összeg folyt be az utóbbi években a helyi iparűzési adóból, a központi költségvetésből nem részesülnek normatív támogatásban. A polgármester reményét fejezte ki, hogy kamatmentesen és nem egy összegben kell visszafizetniük a 130 millió forintot. Mint mondta, a Mol késznek látszik a kompromisszumos megoldásra. Felkai György úgy nyilatkozott: Algyővel mindig jó volt a kapcsolatuk, figyelembe fogják venni az önkormányzat érdekeit, nem akarják működésképtelenné tenni a dinamikusan fejlődő községet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!