Az új szabvány nemcsak a dolgozó ember nemcsak egynek tekinti az erőforrások sorában, hanem meghatározó tényezőnek, amely nélkül a legszabályozottabban megvalósított, legautomatizáltabb folyamatok működtetése sem lehetséges.
Az új szabvánnyal azonban még mindig nem lehetünk ebből a szempontból maradéktalanul elégedettek. Az illetékesség és a tudatosság a gazdasági környezet által gerjesztett gyakori változásokra adható gyors válasz megalapozója is egyben. A változékonyságot csak egyetlen erőforrás tudja hasznosítani, értelmezni, kezelni, a szervezet, de ezen belül is: az ember. Véleményem szerint még most sem kap eléggé hangsúlyos szerepet az egész rendszert, a szervezetet működtető erő, maga az ember.
Minőségügy humánszempontból
A korábbi minőségügyi szabványok, bár törekedtek a folyamatszemléletű szabályozás megvalósítására (lásd minőséghurok), azt maradéktalanul végigvinniük nem sikerült.