2p

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) új stratégiát érvényesít a tavasszal megjelenő, innovációs fejlesztési központokat támogató pályázatnál - mondta Pártos Ferenc az NKTH elnöke szerdán háttérbeszélgetésen Budapesten.

Az eddigi kutatás-fejlesztési pályázatokhoz képest változás lesz, hogy a pályázatot nyilvános vitán kell ismertetni a független bírálóbizottsági döntést megelőzően. Bizonyítani kell azt is, hogy nemzetközileg versenyképes lesz a támogatással megvalósuló kutatás eredménye. Az eddiginél szigorúbb ellenőrzési mechanizmust építenek be a pályázati rendszerbe - hangsúlyozta Pártos Ferenc.

A tervek szerint a bíráló bizottságban szereplők nevét a döntést követően nyilvánosságra hozzák, és független auditáló szervezet ellenőrzi a pályázat megvalósulását.

A tervek szerint a késő tavasszal megjelenő pályázati kiírás első lépcsőjében 10 pályázó nyerhet majd egyenként mintegy 3 milliárd forint támogatást, a jövő évben várható második fordulóban pedig 5 pályázónak szánnak pályázatonként 6 milliárd forint támogatást. Elmondta: ahhoz, hogy Magyarország csúcstechnológiai országgá váljon, koncentrálni kell a rendelkezésre álló forrásokat.

Az elnyert támogatáshoz 50 százalék saját vagy külső forrást is biztosítani kell a pályázónak. Az NKTH az új pályázat mellett jövőben is működteti a tudásbázis programot, a nemzeti technológia pályázatot és a nemzetközi egyezményekre épülő pályázatokat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!