1p

Két vízminőség-javító és két árvízvédelmi nagyprojekt előkészítési eljárása válhat egyszerűbbé és gyorsabbá a kormány szerdai döntése értelmében - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Szabó Imre tájékoztatása szerint a döntés a Kis-Balaton vízvédelmi, a Duna árvízvédelmi és a Tisza-hullámtér árvízvédelmi projektet, valamint a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág komplett vízminőség-javító programját érinti.

A kabinet által kiemelt jelentőségűvé előléptetett, összesen 82 milliárd forint értékű beruházások közigazgatási engedélyeztetése akár fél évvel is felgyorsulhat - hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: a pályázatok "beindulásához" azonban még az Európai Unió jóváhagyására is szükség van, így a beruházások kivitelezése várhatóan csak év végén, illetve 2010 első felében kezdődhet.

MTI/Menedzsment Fórum


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!