2p

Összesen 779 pályázat érkezett a regionális fejlesztési tanácsok kiírásaira. A támogatási igény a rendelkezésre álló forrás három-négyszerese.

A terület- és régiófejlesztési célelőirányzat idei, 15,5 milliárd forintos keretéből 11,2 milliárd forintot decentralizált a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (MTRFH), ez az összeg került a hét régió döntési kompetenciájába. A pályázatok többségének elbírálása október-novemberre várható - írja a Világgazdaság.

Az MTRFH által működtetett tavalyi négy helyett, az idén egy összevont célelőirányzat szolgálja a területfejlesztés közvetlen céljait, illetve a hátrányos helyzetű térségek fejlődését. A regionális fejlesztési tanácsok június-júliusban írták ki pályázataikat, amelynek keretében önkormányzatok, kistérségi társulások és gazdálkodószervezetek nyerhettek el támogatást többek között munkahelyteremtő és -megőrző beruházásra, termelő- és humáninfrastruktúra-fejlesztésére, valamint az innováció térbeli terjedését szolgáló fejlesztésekre.

Az előzetes felmérések szerint az összes igényelt forrás felét termelő-infrastruktúra fejlesztésére kérték a pályázók. Népszerű jogcímnek bizonyul már hosszú évek óta a munkahelyteremtő és -megőrző beruházások kategóriája, de növekszik a humánszféra működését segítő infrastrukturális fejlesztések száma és forrásigénye is - számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!