A várható 5,8 százalékos inflációhoz képest az önkormányzati források 7,9 százalékkal bővülnek, ez azt jelenti, hogy jövőre összesen 88,9 milliárd forinttal lesz több az a pénz, amiből a helyhatóságok gazdálkodhatnak - tette hozzá. Az MTI által idézettek szerint az államtitkár kiemelte: ebből 8 milliárd forint címzett és céltámogatások keretében új beruházások forrásául szolgál, 9,5 milliárd forintot pedig kistérségi fejlesztésekhez lehet majd felhasználni.
Veres János az építkezés és az erőgyűjtés évének nevezte 2004-et. Erőgyűjtés abból a szempontból, hogy lehetővé tegyük az európai konjunktúrához való csatlakozását Magyarországnak, az építkezésé a tekintetben, hogy soha ilyen nagyságú beruházási forrás még nem állt rendelkezésre - mondta. Hozzátette: a fejlesztési célú felhasználásra tervezett 236 milliárd forintból 170 milliárd forintot európai uniós, 66 milliárd forintot pedig nemzeti forrásokból biztosítanak.
A jövő évi költségvetés prioritásai között említette továbbá a 2002-es és 2003-as jóléti fordulat eredményeinek megtartását, a versenyképesség erősítését az adótörvényeken keresztül, valamint a tartós egyensúly megteremtése érdekében tervezett csaknem 300 milliárd forintos, az államot, a minisztériumokat érintő takarékossági intézkedéseket.
Nem fog nőni az adósság
A jövőre tervezett 3,8 százalékos költségvetési hiány mellett nem fog növekedni az ország adósságállománya, erre garanciát jelent a tervezett költségvetés - jelentette ki a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.