Mint a Dow Jones Business Newsnak a bank szóvivője elmondta úgy vélik, hogy az Erste túl magas árat ajánlott a Postabankért. Az osztrák bank által fizetendő 400 millió euró (101,2 milliárd forint) indokolatlanul magas.
Mint a Bank Austria szóvivője Martin Hehemann elmondta nem keserednek el, hiszen 580 milliárd forintos mérlegfőösszeggel így is az ötödik legnagyobb banknak számítanak a magyar piacon. A szóvivő utalt az esetleges további vásárlási lehetőségekre is a magyar piacon.
Bár a BA-CA akvizíciós célpontot természetesen nem említett a Menedzsmentfórum által megkérdezett magyar brókerek szerint ilyen lehet például az Inter-Európa Bank. Mint a szakemberek elmondták a Creditanstalt korábban az egyik legnagyobb tulajdonosa volt az IEB nyilvánosan forgó részvényeinek. A bank olasz tulajdonosai ugyan az elmúlt időszakban jelentős mennyiségű részvényt vásároltak fel, és kivásárlási ajánlatot is tettek, ám ez elképzelhető, hogy éppen egy jövőbeni tulajdonosváltás előkészülete volt.
Kapcsolódó anyag
Az Erste a Postabank új tulajdonosa!
Nem jött be a Postabank, nem baj van másik...
Ugyan a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA), a bajor Hypovereinsbank (HVB) leányvállalata sajnáltatát fejezte ki amiatt, hogy nem sikerült megszereznie a most Privatizált Postabankot, ám úgy vélik ésszerűtlen lett volna 330 millió eurós árnál fentebb menni.