2p

Egyelőre nagyon távoli lehetőségnek nevezte, és egyúttal cáfolta is a Porsche autógyártó azt a sajtójelentést, amely szerint 75 százalékosra akarná növelni tőkerészesedését a német Volkswagen (VW) csoportban. Egyelőre a többségi részesedés a cél, mondták. A sportkocsikat gyártó Porschénak most valamivel harminc százalékot meghaladó tulajdonrésze van, ezzel a legnagyobb egyedi részvényes.

A VW második számú részvényese Alsó-Szászország tartományi kormánya, amely a szavazati jogok több mint 20,7 százalékát birtokolja. A részvényesi struktúra alapján meglehetősen valószínűtlen, hogy a Porsche a 75 százalékot is meg tudná szerezni.

Egy korábbi német törvény szerint a VW-ban senki nem birtokolhatott húsz százaléknál nagyobb részvényesi szavazati jogot. Az EU bizottsága ezt a törvényt a szabad tőkeáramlás elvét sértőnek ítélte, bíróságon megtámadta, és az Európai Bíróság helyt adott a bizottság álláspontjának.

A Porsche a tavaly nyáron befejezett felvásárlás-sorozattal növelte 30,97 százalékra VW-részesedését, ez az alsó-szászországi részesedéssel együtt 51,72 százalék, vagyis is meg tudják akadályozni "családon" kívüliek érdemleges behatolását a Volkswagenbe.

A Porsche tavaly júliusban tízmilliárd eurós hitelkeretet kötött le arra az esetre, ha később folytatnia kellene a felvásárlást.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!