1p

Az Európa hitel 80 milliárdos kis- és középvállalkozói (kkv) keretének eddigi kihasználtsága 3,84 százalék – tudta meg lapunk.

Az Európa hitel 80 milliárdos kis- és középvállalkozói (kkv) keretének eddigi kihasználtsága 3,84 százalék - írta a Világgazdaság. Ez nem szokatlan új banki termékeknél - vélik szakmai körökben. A gyakorlatilag május végén indult konstrukcióban részt vevő kereskedelmi bankok a nyári uborkaszezont követően az év hátralévő négy hónapjában felfutásra, mintegy 30 milliárd forint kihelyezésére számítanak.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. legfrissebb adatai szerint az Európa hitel 80 milliárdos keretére eddig 103 kérelem érkezett a konstrukcióban részt vevő kereskedelmi bankokhoz - mondta a Világgazdaság érdeklődésére László Boglár szóvivő. Ezek összértéke meghaladja az ötmilliárd forintot. Eddig 71 kérelmet engedélyeztek, hárommilliárd forintot meghaladó értékben. Hármat utasítottak el, ezek igénye 62,7 millió forintot tett ki. Az elbírálás alatt lévő 29 kérelem értéke pedig meghaladja az 1,9 milliárd forintot. Az MFB a 3,84 százalékos kihasználtság ellenére sem aggódik, hiszen a program felfutását kezdettől későbbre várták.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!