3p

A Nemzeti Fejlesztési Tervhez kötődő konkrét pályázati feltételrendszert ez év nyarának végére dolgozzák ki - közölte Veress József, a MeH Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala elnökhelyettese kedden, az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ strukturális alapok témakörében szervezett fórumán.

A vezető hozzátette: a PHARE-program keretében e hónap végén, jövő hónap elején hirdetik meg a nagyobb projektek kidolgozását segítő pályázatot, és erre a célra 7 milliárd forint áll rendelkezésre. A projektet előkészítő pályázatra áprilisban lehet majd jelentkezni, és júniusban már meg kell kezdeni a projektek írását, kidolgozását ahhoz, hogy 2004. január 1-jétől beadható anyagok álljanak rendelkezésre - hangzott el a fórumon.

A fórumon Veress József szólt arról, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország pénzfelhasználó képessége minél jobb legyen. Utalt arra, hogy 2004 és 2006 között a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 1.200-1.500 milliárd forint várható magyar és európai uniós forrásból programmegvalósításra, ami a hazai fejlesztési források 60 százalékát jelenti majd.

Veress József elmondta: egyebek között azért is fontos, hogy Magyarország 2004 és 2006 között hogyan tudja felhasználni a rendelkezésre álló fejlesztési forrást, mert ez befolyásolhatja a következő tervezési ciklus pénzfelhasználási lehetőségét.

Elhangzott, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv célja az életminőség javítása, ezen belül a jövedelemkülönbségek csökkentése. Ehhez egyebek között a gazdasági versenyképesség javítása, a humánerőforrás fejlesztése szükséges. Az elnökhelyettes emlékeztetett arra, hogy március 31-én kell átadni az Európai Uniónak a magyar Nemzeti Fejlesztési Tervet, és hat hónap áll rendelkezésre a további tárgyalásokra. Alá kell majd írni azt a közösségi támogatási keretmegállapodást, amely a jogi alapját jelenti majd az európai uniós kifizetéseknek.

A pályázati rendszerre vonatkozó kérdésre válaszolva Veress József elmondta, hogy 2003-ban a magyarországi pályázati rendszert kiírók már úgy alakították ki a feltételeket, hogy azok EU-konformak legyenek. Az elnökhelyettes jelezte, hogy a strukturális alapokra kiírt pályázatoknál is szükség lesz önrészre, illetve nézik, hogy a projekt garantálja-e a megtérülést és illeszkedik-e az Európai Unió támogatandó céljaihoz. Veress József felhívta a vállalkozók figyelmét arra, hogy alaposan ismerjék meg az Európai Unió támogatási céljait.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elhangzott, hogy az önkormányzatok az elmaradott térségekben állami segítséget kapnak a projektek kidolgozásához, és a hivatal javasolni fogja, hogy az elmaradott térségnél jobb helyzetben lévő önkormányzatok is igényelhessék vissza a projektírás szolgáltatásért kifizetett költség egy részét.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!