A MEH szóvivője, Vigassy Csaba az MTI-nek szerdán elmondta: az elnök nyugdíjazását kérte a miniszterelnöktől szeptember 1-jei hatállyal.
Horváth J. Ferenc 2003. november 10. óta tölti be az elnöki posztot, megbízatása hat évre szólt.
A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta a lemondást, és arra kérte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert, hogy mielőbb írjon ki pályázatot a MEH elnöki posztjának betöltésére.
Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatóján elmondta: létrehozzák energiahivatal elnökhelyettesi posztját is, erre is pályázatot írnak ki.
A Népszabadság az elnök távozását kapcsolatba hozza azzal, hogy a hivatal módosította korábbi álláspontját a négy áramszolgáltatóra - az Elműre, az ÉMÁSZ-ra, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-re és a DÉMÁSZ-ra - kirótt kötelezettségről. Eszerint az áramszolgáltatóknak fogyasztónként átlagosan 500 forintot vissza kell fizetniük, mert magasabb árrést alkalmaztak. A hivatal áprilisi határozata szerint az összeg 60 százalékát közvetlenül a fogyasztóknak, 40 százalékát pedig a védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló áramfogyasztóknak kellett volna megfizetni. A MEH július közepén megváltoztatta határozatát, eszerint részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetnie a négy áramszolgáltatónak a mintegy ötmilliárd forintot.