2p

A bolgár DSK bank megvásárlása az OTP részéről egyben a legnagyobb külföldi befektetés is Bulgáriában a privatizációs folyamat kezdete óta.

A jövőbeni magyar befektetésekre bizonyára pozitív hatással lesz az OTP szerepvállalása, javítja a magyar befektetők bizalmát. Aktivizálhatja a hitel- és pénzügyi kapcsolatokat a magyar és a bolgár üzleti szféra között. - Remélem, hogy az idegenforgalmi kapcsolatok fejlődésére is pozitívan hat majd az OTP megjelenése a bolgár piacon, hiszen azok hagyományosan igen aktívak voltak a két ország között. Ez az a terület, ahol még nagyobb tere lehet a külföldi befektetéseknek, hiszen a volt szakszervezeti üdülők értékesítése a közeljövőben várható - tette hozzá a nagykövet.

A nagykövet a DSK-ügylettel kapcsolatban cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint politikai háttere lehetett annak, hogy a privatizációs döntést többször elhalasztották.

Úgy gondolom a halasztás oka az volt, hogy az illetékesek támadhatatlan és megalapozott döntést akartak hozni. Az OTP és az osztrák Erste Bank ajánlata pedig a mutatók többségében nagyon hasonló volt. Éppen ezért lett meghatározó végül a magasabb ár - tette hozzá.

A nagykövet elmondta, hogy a budapesti bolgár nagykövetség az értékesítés folyamatának egy-másfél éve alatt aktív segítséget adott az OTP Banknak - miként a döntéshozatalban illetékes bolgár szerveknek is - számos kérdés tisztázásában.

Biztos vagyok benne, hogy a gazdasági kapcsolatokon túl a hagyományosan kiváló politikai kapcsolatok további javulását is szolgálja majd az OTP bulgáriai tevékenysége - jelentette ki a nagykövet.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!