1p

A helyszíni nézőszám alapján a Borussia Dortmund csapatának mérkőzéseit tekinti meg a legtöbb néző, ám a klub most mégis 100 millió eurós hitelt vesz fel.

A dortmundi klub részvényei tőzsdén is forognak, így a menedzsment szerint biztosított a szervezet átláthatósága, amely feltétele lehet a mostani hitelfelvételnek. A Stephen Schechter befektetési bank által szervezett hitelfelvétel az angol piacon történhet, ahol egy évvel ezelőtt a pénzitézet szervezésében az FC Schalke 04 csapatának már sikerült 75 millió eurós hitelezói konzorciumot szervezni.

A Dortmund csapata, amely az előző, 2002/2003-as idényben 50 millió eurós rekordbevételt könyvelhetett el, az idei évben csak botladozik. Ráadásul az egyik legkomolyabb bevételi forrást jelentő Bajnokok Ligája szerepléssel nem számolhatnak, miután annak selejtezőjében a csapat kiesett.

A mostani hitel záloga a Süddeutsche Zeitung információi szerint a következő 12 év jegyárbevétele lehet, amely miatt a klubhoz közelállók közül többen felemelték a hangjukat. Véleményük szerint ez túlzott kockázatot jelent, hiszen ha a következő évben sem sikerül a BL szereplésből komoly összegre szert tenni, úgy a klub a csőd szélére sodródhat.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!