2p

Százhalombatta önkormányzatának vezetése megkezdte a tárgyalásokat a Mol Rt. képviselőivel az összesen 930 millió forint iparűzési adó sorsáról; a nagyvállalat ugyanis az elmúlt két év során tévesen fizetett ennyit a városnak, s a többletet most visszakéri.

Az olajtársaságnál egy önrevízió során derült ki, hogy számos önkormányzatnak - közöttük Százhalombattának - több iparűzési adót fizettek. Benedek László polgármester közleményében arról tájékoztat: a 17 ezer lakosú Százhalombatta az idén 5 milliárd forint költségvetéssel gazdálkodik, a Mol Rt. által visszakért összeg ennek csaknem egyötödét teszi ki. Ezért a gyors visszafizetés gazdasági bizonytalanságot idézne elő a városban.

Benedek László úgy véli, hogy a település legnagyobb munkaadójának és adózójának sem lehet érdeke, hogy a várost váratlanul ilyen költségvetési veszteség érje. A helyzetet nehezíti, hogy a törvényi kötelezettség szerint a városi költségvetést e hónap közepéig el kell készíteni, s a Mol Rt.-vel szemben fennálló tartozás miatt e munka bizonytalanná vált. Az olajvállalattal további tárgyalások során igyekszik a város vezetése az összeg visszafizetéséről kompromisszumos megoldást találni - áll a közleményben.

A Mol korábbi eljutatott tájékoztatása szerint az olajtársaságnál 2003. januárjában végrehajtott önellenőrzésnél fedezték fel, hogy cég 2001-ben a szükségesnél 2,28 milliárd forinttal több iparűzési adót számolt el és fizetett ki az önkormányzatoknak. A probléma rendezése érdekében a Mol folyamatosan egyeztet az érintettekkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!