1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybankelnök a miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után egybehangzóan úgy nyilatkozott: folytatni kell a kormány és az MNB együttműködését a gazdaságpolitika céljainak teljesülése érdekében.

A gazdaságpolitika aktuális kérdéseiről tartott megbeszélésen a miniszterelnöknél a pénzügyi és a gazdasági tárca vezetője illetve a a jegybank elnöke vett részt. László Csaba a megbeszélést követően újságíróknak hangsúlyozta: a pénzpiacok megnyugodtak, a monetáris politika tekintetében normalizálódott a helyzet.

A pénzügyminiszter aláhúzta: a kormány tagjai a konzultáción megerősítették, hogy a költségvetési hiány mérséklése a cél; ez a feltétele, hogy teljesüljenek a monetáris politika elképzelései. Járai Zsigmond kiemelte: a megbeszélésen egyetértés alakult ki abban, hogy a kormánynak is kiemelt célja az alacsony infláció.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!