2p

Bár egyes pályázati tanácsadó irodák szolgáltatásai között szerepel már a nemzetközi partnerkeresés, ezzel a lehetőséggel még kevesen élnek. Főleg a kutatási intézményeknek van lehetőségük nemzetközi partnerekkel együtt pályázni, ők azonban inkább régi kapcsolataikra hagyatkoznak.

A nemzetközi partnerkeresés egy kialakulóban lévő új szolgáltatás, és egyelőre kicsi az érdeklődés iránta - mondta el a Világgazdaságnak Wagner Péter. Az ICT Európa Tanácsadó és Szolgáltató Kft. pályázati osztályvezetője hozzátette, elsősorban a kutatás-fejlesztési pályázatok kiírásai várják el, hogy a kutatóintézetek nemzetközi hálózatokat építsenek, és közösen pályázzanak.

A Tudományos és Technológiai (TéT) Alapítvány is általában saját kapcsolatokat használ. Miután az intézmény bekerül egy körbe, bizonyítania kell, hogy megbízható és határidőre teljesíti a feladatokat - mondta Vári Marianna, az alapítvány EU-projektmenedzsere. A TéT Alapítvány részt vesz olyan programokban is, amelyeknek kifejezetten a partnerkeresés a célja. Ilyenkor egy-egy más tagállamból származó intézet megkeresi az alapítványt, amely elirányítja a megfelelő magyar vállalkozáshoz. Bár ezekről a megkeresésekről jelentést kell készíteni a bizottság részére, általában kevés vállalat jelez vissza - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!