2p

Mellár Tamás szerint az ősz folyamán szándékosan ellehetetlenítették szakmailag, és ez torkollott elbocsátásába, mely végül a szakember meggondolatlan inflációs előrejelzése miatt következett be.

Mellár Tamás szerint az ősz folyamán szándékosan ellehetetlenítették szakmailag, és ez torkollott elbocsátásába, mely vegul a szakember meggondolatlan inflációs előrejelzése miatt következett be.

A hivatalos indoklás szerint olyan vezetőre cserélik le Mellárt, aki alkalmas a Központi Statisztikai Hivatalnak az EU-ban való működtetésére. Gál J. Zoltán a döntés indoklásában arra is célzott, hogy a kormányzat elitélte a KSH igazgatójának októberi nyilatkozatait, melyekben a hivatalos, a jegybank által előirányzott szintnél magasabb inflációt jelzett előre jövőre.
Mellár Tamás munkajogi perre készül. A célja nem a KSH vezetői posztjára való visszatérés, inkább szakmai hitelének visszaszerzése. A kormányszóvivő hivatalos indoklásában szereplő ok, miszerint Mellár nem felkészült az EU-s keretek közti munkára, nem állja meg a helyét, mivel a szakember az ENSZ statisztikai bizottságának elnöke, legutóbb pedig Palermóban képviselte a csatlakozó államokat.

Szakmai vélemények szerint Mellár Tamást mondvacsinált indokkal távolították el az intézmény éléről. Mellár, nyilatkozata szerint, a perrel azt szeretné elérni, hogy a KSH vezetői pozíciója ne lehessen politikai zsákmányszerzés célpontja a jövőben-írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok


>Szakmai döntés született...Leváltják a KSH elnökét




LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!