Az EU tagállamainak ezen a héten szerdáig kell benyújtaniuk a széndioxid- kibocsátásra vonatkozó terveiket, de a 15 tagállam közül várhatóan csak 8 fogja időben beterjeszteni a hivatalos terveket, közölték hétfőn.
Kedden az EU környezetvédelmi bizottságának szóvivője már azt mondta, hogy komplett kibocsátáscsökkentési tervet egyetlen tagországtól sem kaptak. A határidő elmulasztói nemzetközi jogot sértenek, és számítaniuk kell arra, hogy mulasztásuknak jogi következménye lesz - nyilatkozta Margot Wallstrom, az EU Környezetvédelmi Bizottságának vezetője.
A nemzeti kvóta-szétosztási tervek alapján indítja be az EU a szennyezési jogok közösségi szintű kereskedelmét. A 2005. januártól hatályos kereskedelmi tervezet kötelezi az energia-intenzív termelést folytató vállatokat az olajfinomításban, az olvasztásban, az acél-, a cement-, a kerámia-, az üveg- és a papíriparban, hogy különleges széndioxid-kibocsátási engedélyeket szerezzenek be. A tervezet elindítása előtt az EU 15 kormányának döntenie kell a kibocsátás felső határértékeiről és a nemzeti szétosztási terveket Brüsszelnek jóvá kell hagynia.
A bizottságnak június végéig kell a terveket kiértékelnie. Az előzetes tervek alapján aggodalmak merülnek fel a bizottságban azzal kapcsolatban, hogy egyes szektorok esetleg túlzottan nagy engedményeket kapjanak más szektorok rovására.
Az EU-tagországok passzivitása "nagy blamázs" Brüsszelnek, amely a üvegház-hatás mérséklésének elsőszűmú szószólója, a vállalásokat megfogalmazó kiotói jegyzőkönyv legnagyobb támogatója volt, ellentétben az USA-val és Oroszországgal. A Kiotói-jegyzőkönyv értelmében az 1990-es szinthez képest a széndioxid kibocsátást 8 százalékkal kell csökkenteni a 2008-2012 közötti időszakra.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Elindult a károsanyag kibocsátás kereskedelem
EU-s környezetvédelmi csúcs Kyotóról
Környezetvédelem miatt kaphat ultimátumot Oroszország
Probléma a kibocsátási vállalásokkal
Az EU tagállamainak ezen a héten szerdáig kell benyújtaniuk a széndioxid- kibocsátásra vonatkozó terveiket, de a 15 tagállam közül várhatóan csak 8 fogja időben beterjeszteni a hivatalos terveket.