A Rover korábban már közölte, hogy február 14. az utolsó határidő, ameddig várni tudnak a megállapodással. A brit autógyár tavaly novemberben kapott kizárólagosságot a Daewoo-FSO vagyona egy részének megvételére és helyén a New Small Company létrehozására. A vállalkozást eredeti tervek szerint tavaly év végéig tető alá kellett volna hozni, de ez nem történt meg.
A Rover azért döntött a lengyelországi beruházás mellett, mert vissza akarja szerezni versenyképességét az európai piacon, és ehhez szüksége van a termelési költségek csökkentésére. Mielőbb hozzá akar fogni az MG45-ös modell gyártásához több változatban. Évente 60-70 ezer darabot gyártana belőle, benzin- és dízelmotoros változatban. A varsói gyár egyébként minden szempontból megfelelne a briteknek, de nem tudnak hónapokat várni a beruházás megindítására.
Maciej Lesny lengyel gazdasági miniszterhelyettes kedden megerősítette a lengyel lap hírét, miszerint a Rover február 14-ig hozza meg döntését az új üzemről. Közölte, hogy két pénzügyi befektető is érdeklődik a varsói beruházás iránt, egyikük 250 millió dollárt ajánlott erre a célra. A két potenciális befektetőt nem nevezte meg, az ajánlatokról pedig több részletet nem árult el a miniszterhelyettes. A Daewoo Motornak 88,7 százaléka van a Daewoo-FSO-ban; a varsói gyár 9,2 százalékát a lengyel kincstár birtokolja.
Rover tervek Magyarországon?
A brit MG Rover járműipari csoport azt fontolgatja, hogy beszünteti a tárgyalásokat a Daewoo-FSO (a csődbe ment dél-koreai autógyár varsói leányvállalata) megvásárlásáról, és ehelyett Kínában, Szlovákiában vagy Magyarországon építi fel új gyárát - jelentette keddi számában a Rzeczpospolita című lengyel napilap.