A Chrysler bejelentése szerint a 2009-es Chrysler Aspen hibridváltozatának kiskereskedelmi ára 45 ezer dollártól kezdődik majd, míg a General Motors GMC Yukon modelljének környezetbarát változata 52 ezer dollártól kapható.
A tavaly felvásárolt amerikai autógyártó a Dogde Durangóval és Chrysler Aspennel lép be a hibridpiacra, és augusztusban kezdik meg a modellek értékesítését. A társaság szerint a vegyes meghajtású SUV-k városi közlekedés során akár 40 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak el, mint hagyományos társaik.
A Chrysler egyébként a GM-mel, a Mercedes-Benzzel és a BMW AG-vel szövetségben fejlesztette ki a hibrid rendszert, tehát ugyanazt a technológiát használják, mint a General Motors, számol be az AP hírügynökség.