A bank 2001-ben még 598 millió forint veszteséget könyvelt el. Az FHB mérlegfőösszege 228 százalékkal, a 2001. év végi 35,2 milliárdról 115,6 milliárd forintra emelkedett. A jelzálogbank aktivitása tavaly a vártnál jóval nagyobb mértékben bővült, a lakáshitelekhez adott állami támogatás növekedésének köszönhetően ugyanis rendkívül megélénkült a lakáshitel-piac.
A bank hitelállománya a 2001. év végi 31 milliárd forint több mint kétszeresére, mintegy 65 milliárd forintra ugrott. A vezető termék tavaly is a lakásvásárlási hitel volt. Tavaly az FHB összességében 75 milliárd forintnyi jelzáloglevelet értékesített, a teljes portfolió nagysága 2002 végére meghaladta a 100 milliárd forintot. A bank kamatbevételei tavaly az előző évi több mint duplájára, a kamatkiadások pedig két és félszeresére nőttek és mindkét esetben jócskán meghaladták a tervezettet.
A 4,1 milliárd forintos jegyzett és 5,67 milliárd forintos saját tőkéjű állami tulajdonú hitelintézet részvényeit az idén a tőzsdén értékesítik. Az FHB május 23-ra összehívott éves rendes közgyűlésén azonban ezt megelőzően a fő tulajdonos ÁPV Rt. még 2,5 milliárd forinttal megemeli a bank tőkéjét, amit az idén is dinamikusan bővülő hitelezési tevékenység tesz szükségessé. A privatizáció során alapelv, hogy az FHB partnerbanki kapcsolatrendszere fennmaradjon, ennek érdekében semlegességvédelmi rendelkezéseket építenek be az FHB alapszabályába.
Soha jobbkor: jól megy a jelzálogbanknak
A privatizáció előtt álló FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2002-ben első nyereséges évét zárta, adózás előtti profitja 523 millió forintot ért el, 18 százalékkal haladta meg a tervezettet - áll az FHB jelentéséből.