2p

A pénzügyi szolgáltatás területén többnyire a bankok és a biztosítók tevékenységével kapcsolatosan érkeznek panaszok a PSZÁF-hoz - mondta Varga István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi főosztályvezetője.

A Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara (BKIK), valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közös konferenciáján a főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy a felügyelet egyedi panaszügyekben nem jár el, közvetlenül nem avatkozhat be az egyedi fogyasztói vitákba – számolt be az MTI.

Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a PSZÁF tudjon a bejelentésekről, mert amennyiben azok mögött rendszerszintű működési rendellenesség húzódik meg, akkor már élhet a rendelkezésére álló eszközökkel. A főosztályvezető megjegyezte, hogy a PSZÁF az ügyfelek védelme érdekében elsősorban a jogosulatlan tevékenység tettenérését tartja fontosnak.

Bornemissza Tamás, a BKIK etikai bizottságának elnöke utalt arra, hogy a kamarai törvény módosítását követően a nem kamarai tagok is fordulhatnak az etikai bizottsághoz, többek között pénzügyi szolgáltatási ügyekben is. Az etikai bizottság elnöke fontosnak nevezte, hogy megszülessen a pénzügyi szolgáltatások területére is a szakmai etikai kódex, amely mérvadó lehet a törvények által nem szabályozott vitás esetekben.

Dietz Gusztávné, az OFE pénzügyi szolgáltatások bizottságának elnöke a megfelelő tájékoztatás fontosságát emelte ki, valamint azt, hogy a fogyasztó a szerződések tartalmát megfelelően ismerje és tisztában legyen a jogérvényesítési lehetőségekkel.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!