4p

Közzétette a panelépületek szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, energiahatékonysági beruházások támogatására a pályázati felhívást honlapján a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM); a vissza nem térítendő támogatás forrását a kiotói jegyzőkönyv szerint értékesített szén-dioxid-kvóta bevételek alkotják.

A jobb energiaosztály többpénzt hoz (Mfor-montázs)

Újabb, a környezetvédelmet és az energiatakarékosságot szolgáló pályázatot hirdetettek. A dokumentum szerint a pályázati forrásból az 1992 júliusa előtt, "iparosított technológiával" épült lakásszövetkezetek, társasházak és önkormányzati bérházak kaphatnak támogatást szén-dioxid-kibocsátás csökkentést és energiamegtakarítást eredményező felújításokra.

A támogatás a lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújítása mellett vonatkozik az ingatlanok gépészeti rendszereinek és berendezéseinek korszerűsítése, valamint a megújuló energiafelhasználás növelését célzó berendezések telepítésére is. A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek az "előregyártott technológiával" épített lakóépület.

A KvVM felhívása alapján minden olyan energiahatékonysági intézkedés támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mérhető, illetve igazolható energetikai hatékonyságjavítással jár. A zöldtárca így támogatást nyújt a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, a homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, felújítására, a megújuló energiafelhasználás növelésére, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére, továbbá az épületek nyári hővédelmének javítására, árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, valamint az épületek lodzsáinak beüvegezésére.

A pályázati kiírásban nem szerepel, hogy mekkora a pályázat keretösszege, ahogy arra sem tett utalást a KvVM, hogy előreláthatólag mennyi pályázatot fogad be. A korábban nyilvánosságra hozott kvótabevételek, illetve a támogatási összegek alapján ugyanakkor tízezeres nagyságrendben újulhatnak meg panellakások a következő évben.

A minisztérium többszintűen alakította ki támogatási rendszerét azzal az indokkal, hogy komplex felújításokra motiváljon. Az alaptámogatás költségarányos állami hozzájárulást takar. Ennek mértéke a támogatás szempontjából elismerhető költségek egyharmada, de lakásonként legfeljebb 500 ezer forint lehet.

A hatékonyság arányos támogatást a KlímaBÓNUSZ nevű hozzájárulás jelenti, amelyre akkor jogosultak az épületek, amennyiben az a felújítás eredményeképpen eléri legalább a "C" energetikai kategóriát. A támogatás mértéke az elért kategóriától függ, mértéke a beruházási költség mintegy 10-27 százaléka lehet. A pályázatokra 2009. október 30-án 24 óráig, illetve a forrás rendelkezésre állásának függvényében a miniszter döntéséig lehet jelentkezni.

A közelmúltban egy másik forrás is megnyílt, augusztus 1-től lehet a Nemzeti Energiatakarékossági Programra pályázni. Ezek lakásfelújításhoz nyújtanak állami segítséget, négy pályázat keretében összesen másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatást és 15,1 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt osztanak szét.

Számos magyarországi környezetvédelmi szervezet korábban többször is sürgette a KvVM-et a kvóta-bevételekből finanszírozott pályázatok kiírására, mivel szerintük a további halogatással veszélybe kerülhettek volna az ország jövőbeni kvóta-eladási lehetőségei. Magyarországnak összesen 28,2 milliárd forintos bevétele származott 2008-ban a Belgiumnak és Spanyolországnak értékesített, mintegy 8 millió tonna károsanyag-kibocsátásnak megfelelő kvóta értékesítéséből.

Elemzők korábbi számításai szerint Magyarország 2008-2012. között 270-350 milliárd forint bevételre számíthat a Kiotóban szabályozott kereskedelemből, míg az Európai Unió hasonló rendszere további 250-1000 milliárd forintos forrást jelenthet az országnak 2013-2020. között. További becslések szerint az ETS-ben érintett magyar cégek 13,5 millió tonnás szén-dioxid kvótát értékesítettek 2005-2007 között, amiből mintegy 12-25 milliárd forintos bevételük származott. A legnagyobb hasznot azonban az ES bevezetése jelentheti Magyarországnak, mintegy 250-1000 milliárd forintos bevétellel.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!