2p

Azt már tudja a kormány, mire költi el a Postabank eladásából származó bevételt, most már csak el kell adni a pénzintézetet.

A Postabank (Pb) Rt. privatizációs tenderére indikatív ajánlatot adott be a Bartha és Társai Kft. a világ két vezető magántőke befektetőjével (a Warburg Pincus-szal és az Advent International-lel) alkotott konzorciuma is - erősítette meg az Econews piaci körökből származó értesülését Kecskés Ilona, a Bartha és Társai partnere.

Bartha János, aki a Credit Suisse First Boston (CSFB) közép- és kelet-európai befektetési banki működését több mint 10 évig irányította, a Bartha és Társai Kft.-t azzal a céllal hozta létre, hogy magántőke befektetéseket generáljon és valósítson meg a régióban. Két volt kollégája a CSFB-től szintén csatlakozott a Bartha és Társai Kft.-hez.

A Bartha és Társai által vezetett konzorcium két másik tagja közül a mintegy 2,3 milliárd dollárt kezelő Advent International Magyarországon is ismert, mert már több befektetést is eszközölt a régióban. A 8 milliárd dollárt kezelő Warburg Pincus a világon az egyik legnagyobb presztízzsel bíró magántőke befektető. A Warburg Pincus jelentős tapasztalatokkal rendelkezik pénzintézetekbe történő befektetések terén.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!