3p

Mennyire nehéz ma jó munkaerőt találni? – tettem fel a kérdést egy kedves vállalkozó ismerősömnek, aki már hónapok óta keresi azt a személyt, aki számára megfelelő asszisztens lehetne. És igen, bár a kérdés a körülmények ismeretében költőinek hat, valójában kíváncsi voltam arra, hogy milyen szempontok alapján dönti el, ki lesz a megfelelő.

A felsorolt szakmai kvalitásokon túl előkerült a költségek kérdése is. A tapasztalatot pénzért adják… – mondta sóhajtva. Ekkor érdeklődni kezdtem, hogy mennyire van tisztában a foglalkoztatáspolitika "mai állásával". Halott róla. Például a Startkártyáról, ami adókedvezményt jelent. De nem nagyon jelentkeznek nála a pályakezdők, mert hát tapasztalt embert keres. Persze, ha annyi lenne az adókedvezmény, hogy megérné tanulópénznek felfogni a tapasztalatlan pályakezdőbe fektetett időt, akkor talán másképp is meghirdethetné.
Milyen érdekes, sőt inkább meglepő, hogy ő, aki olyan költségérzékeny – ami a mai piaci viszonyok között igen fontos tulajdonság – ő sem nézett utána mélyebben ennek a kérdésnek. Úgy volt vele, hogy adott esetben, ha jelentkezne egy pályakezdő, aki az orra alá dugja a Startkártyáját, akkor foglalkozna a kérdéssel. De ennek olyan kis valószínűséget tulajdonított, hogy inkább nem pazarolta az idejét.

A gondolatmenetében egyébként három logikai buktatót találtam. Az egyiket ő maga is felfedezte, vagyis a ragaszkodást a tapasztalt, ám drágább munkaerőhöz. A másik a Startkártya azonosítása a pályakezdőkkel. A harmadik pedig az információgyűjtés feleslegesnek tartása volt.

De kezdjük a Startkártya kérdéskörrel. Ma már igazából inkább Startkártya-családról beszélhetünk, mint a pályakezdők elhelyezkedését segítő Startkártyáról. A foglalkoztatáspolitika felkarolta már az idősebb korosztályokat, a tartósan munkanélkülieket vagy a szülésből visszatérő nőket is. De mennyire látnak tisztán az érintettek?

És itt érintjük az információgyűjtés kérdését. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján a Startkártya a munkáltatók támogatására vonatkozó menüpont alatt található. Eközben a támogatás jellege alapján inkább a munkavállalótól várja el mindenki, hogy tájékozott legyen a kérdésben, kiváltsa és használja. De mennyire tudatosak a munkavállalók?

A Friss Európa Régió és Közigazgatás-fejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. egy olyan weboldal létrehozásával kívánja a potenciális haszonélvezők figyelmét felkelteni, ami pozitív példák bemutatásával, strukturált információkkal segíti a tájékozódást.

A projekt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával valósul meg. Az oldal elérhető a //www.startprogram.hu URL címen. (X)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!