1p

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium civil szervezetekkel együtt programot hirdetett a Balaton-parti strandok minősítésére - tájékoztatott közleményben a tárca.

A pályázati úton elnyerhető elismerésre, a "Kékhullám Zászlóra" a vízminőség, [ajanlo=65][igazitas=left/] a turisztikai vonzerő, valamint a szolgáltatások színvonala alapján választják ki a fürdőhelyeket. Az első zászlók július elején jelennek meg a tó környékén - közölte a minisztérium. A zsűrizésben a Balatoni Szövetség, a Magyar Marathon Klub és felkért szakértők vesznek részt. A tárca tervei között szerepel, hogy ezt a minősítési rendszert kiterjesszék az ország összes strandjára, illetve hogy Magyarország mielőbb csatlakozzon a nemzetközi strandminősítő rendszerhez, a "Kék Zászlóhoz".

A tárca és más minisztériumok költségvetésében az idén összesen csaknem ötmilliárd forint szerepel a balatoni és tókörnyéki fejlesztésekre. 2005 végére megépülnek a tó körül az állami szennyvíz főgyűjtő-csatornák, 2006-ra pedig várhatóan megoldódik a Balaton körzetében a hulladékkezelés is. A térségben három regionális hulladékkezelő mű épül majd, összesen 110 millió eurós költséggel - olvasható a közleményben. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!