Az összesen több mint 110 ezer embert foglalkoztató és pénzügyi csődbe került vezető francia nehézipari vállalat a francia állami segélyakció és annak brüsszeli jóváhagyása révén így egyelőre tovább működhet, a francia kormányzati segítség 800 millió euróra rúghat - írja a Dow Jones hírügynökség.
Mario Monti versenyügyi főbiztos a már módosított francia megmentési tervről azt jelenthette be, hogy az megfelel a Brüsszel által támasztott feltételeknek, azaz a francia állam eszerint most egyelőre nem birtokolhat közvetlen részesedést az Alstomban. Az EU elsősorban attól félt, hogy Párizs vissza nem térintendő állami támogatást adott volna a vállalatnak.
A bankoktól eredetileg 2,4 milliárd eurós mentőövre lett volna szüksége az Alstomnak, mely később 2,8 milliárd eurós igénnyé nőtt. A bankoktól Párizs és az Alstom a brüsszeli jóváhagyás és a kilátásban lévő több száz millió eurós segítség után ugyancsak gyors mentőakciót várt, de az ügyben pénzintézetek, egyebek között a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és a J.P. Morgan Chase közül több, nevezetesen az utóbbi a Commerzbank is ódzkodnak a további pénzügyi segélyezésektől, tekintettel arra, hogy saját pénzügyi helyzetük sem rózsás. Becslések szerint egyelőre az Alstomnak folyósított mintegy 17 milliárd dollárjuk van veszélyben.
Kapcsolódó anyag
Állami segítség, Uniós vizsgálat
Száztízezer ember munkahelye a tét
Hosszú huzavona után az EU versenyügyi illetékese jóváhagyását adta a francia óriásvállalat, az Alstom Párizs által elképzelt megmentésére. A vállalatnak hitelező bankok ugyancsak hétfőre jelezték megmentési tervüket, de a köreikből származó értesülések szerint több nagybank fenntartásait hangoztatta az Alstom támogatásával kapcsolatban.