2p

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ismét meghirdeti az uniós pályázatok írását támogató szakemberek képzését.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetése 2003 nyarán döntött a Multiplikátor Képzési Program első körének elindításáról. A programra jelentkezők száma többszörösen meghaladta a maximális résztvevői létszámot (450 fő), ennek ismeretében határozott a minisztérium vezetése a Multiplikátor program folytatásáról. 2004. szeptember és 2005. május között 3 képzési körben (egyenként 420 fő) 1260 szakembert képeznek ki.

A Multiplikátor Képzési Program folytatásaként indított Multiplikátor II. Program első körére való jelentkezés 2004. augusztus 6-án lezárult. A képzések regionális szinten 2004. szeptember 13-a és október 25-e között fognak lezajlani.

A Program következő, második köre 2004. november 15-én indul, melyre 2004. szeptember 30-ig lehet jelentkezni a Tempus Közalapítvány honlapjáról (www.tka.hu) letölthető jelentkezési lapok kitöltésével. A képzésre jelentkezhetnek egyrészt az üzleti alapon pályázatírással foglalkozó vállalkozások szakértői és a pályázatíró magánszemélyek, másrészt a kis- és középvállalkozások széles körével kapcsolatban álló, non-profit formában működő intézmények alkalmazottjai.

A képzésen résztvevők és sikeresen vizsgázók tanúsítványt kapnak, illetve jogosultságot nyernek arra, hogy szerepeljenek a GKM honlapján működtetett Pályázatíró Regiszterben, amelyen már megtalálható az előző képzési kört sikeren elvégzett több mint 500 szakember elérhetősége.

További információk: Temmpus Közalapítvány

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!