1p

A lakáshitel-rendelet módosítását követően is hozzájuthatnak államilag támogatott hitelhez azok, akik már rendelkeznek lakással, egy személynek több állami támogatású hitele azonban egy időben nem lehet.

A jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy valaki egyidejűleg több lakás megvásárlásához vegyen igénybe államilag támogatott hitelt. Az új szabályok szerint a lakásba együtt költözőknek egyidejűleg csak egy támogatott hitelük lehet. A rendelet kimondja, hogy használt lakás vásárlása esetén a vevő és az eladó között nem lehet közvetlen hozzátartozói kapcsolat.

Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke a kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy "az nem várható el tőlünk, hogy örüljünk". Mint mondta, körülbelül ez az a határ, amely mellett még megéri a bankoknak a lakás célú hitelek folyósítása, de további szűkítéseket már nem bírnak el a pénzintézetek. A bankszövetség elnöke sürgette a földhivatal nyilvántartásának munkájának korszerűsítését, a biztonság növelését és a gyorsabb lebonyolítást. Erdei Tamás ígéretet kapott arra, hogy a Bankszövetség bevonásával ezt a munkát mielőtt megkezdik.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!