4p

Nemrég a gyeshez nyúlt volna a kormány, de egyelőre nem merte megtenni azt a lépést, hogy a jogosultsági időt háromról két évre csökkentse. Most a gyeddel próbálkozik – és érthető is, hogy valamilyen módon próbál spórolni a mostani nehéz helyzetben, ám talán nem az egyre kevesebb számban gyermeket vállalókat kellene sújtani. Ráadásul úgy, hogy az anyagi jogon járó segélyeket sem kapják meg hosszas utánajárás nélkül.

A kismamákon spórolnának

Hősünk – hívjuk Katának – néhány hónappal gyermeke születése után férje kezébe nyomott egy halom papírt „Irány az OEP” (Országos Egészségpénztár) felkiáltással. Így uracskája kénytelen volt útnak indulni, és elintézni az elintéznivalót abban a reményben, hogy gyarapíthatják a családi kasszát az alanyi jogon járó gyessel és társaival, amely megkönnyítheti ezt az általában igen komoly egzisztenciális visszaeséssel jellemezhető időszakot.

Nem is gördült semmiféle akadály az útjukba, az ügyintéző széles mosollyal átvette az igazolásokat, és egyéb okmányokat, és azzal a reménnyel bocsátotta el a boldog apukát, hogy az összegeket hamarosan a számlájukon láthatják. A dolog akkor kezdett érdekessé válni, amikor az anyukának feltűnt, hogy ők bizony nem kapják meg a „jussukat” – legalábbis az összeset biztosan nem, mivel kevesebb pénz érkezik, mint amire számítottak.

Mivel Kata mindig is erős volt matekból, ezért nem is gondolt arra, hogy esetleg rosszul számolhatott, elkezdett utánajárni, hol lehet a bibi. Ekkor derült ki, hogy a családi pótlékot meg az anyasági segélyt az Államkincstártól kell kérni – és mivel csak két hónapra visszamenőleg lehet igényelni, néhány tízezer forinttól sikerült elesniük.

Persze, most biztosan sokan a fejüket csóválják, hogy „Ejnye-bejnye, kedves Kata, miért nem tetszett ennek pontosan utánajárni”? Valószínűleg az sem mentsék, hogy az örömhír után néhány hónapig a kismama valószínűleg rózsaszín fellegek fölött jár, és nem foglalkozik ilyen csip-csup ügyekkel, a terhessége végén örül, ha fel tud kelni az ágyból, ha pedig ez sikerül, az orvoshoz rohangál, miután meg kibújt a csöppség, nagy csodával ér fel, ha egy hónapban egyszer-kétszer meg tudja mosni a haját a folyamatos etetések és pelenkacsere közepette.

Egyszóval nem hiszem, hogy kisebb felelősség terheli őt, mint azt az ügyintézőt, aki elfelejtette közölni azt az apróságot, hogy az említett pótlékot és segélyt nem ők folyósítják. Vagy a kormányt, amelynek nem fontos, hogy az amúgy is kevés pénzből élő kisgyerekeseket megfelelően tájékoztassák.

Érdekes, hogy az összes cég, amelynek a kismamák a célpontjaik, megtalálják őket a termékmintáikkal. Kérdem én, az anyukáknak „alanyi jogon járó” ajándékcsomagba – mely születésük után néhány órával már ott figyel a kórházi ágy mellett – miért nem lehet belecsúsztatni egy rövid tájékoztatót, amelyben feltüntetik, milyen juttatást hol igényelhetnek? És miért ne lehetne ezt legalább fél évre visszamenőleg igényelni? Kinek fájna ez?

Mindemellett folyamatosan lehet hallani a híreket, hogy a kormány már megint hol akarja megkopasztani a kisgyermekeseket, miközben állítólag a születési számot szeretné növelni. Legutóbb éppen azt, hogy a gyedet (gyermekgondozási díj, mely az egészségbiztosítási jogviszonnyal rendelkezőknek jár) tervezik szigorítani (szépen fogalmaznak). Ez nem jelent mást ugyanis, mint hogy csökken a jogosultak köre, és sokaknál a folyósított összeg is: fél év helyett ugyanis egyéves munkaviszonnyal lehetne majd ezt igényelni, és annyi ideig járna ez a juttatás, amennyi időt előtte munkában eltöltött az illető - szemben az eddigi két évvel.

Nem mondom, hogy rendben, legyen, mert nagyon nincs jól, hogy éppen a gyereket vállaló szülőket sarcolják meg, amikor így is szép csendben elfogyunk. De legalább cserébe kapnának valamit a kismamák: például egy jól működő adminisztrációt, amelytől megkapják a szükséges információkat anélkül, hogy nekik kellene napokon keresztül a piszkos anyagiak miatt járkálni ebben a csodás, mégis embert próbáló időszakban.

füzi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!