1p

A költségvetési intézményeknél és más előirányzatoknál 76 milliárd forintos megtakarítást irányzott elő a kormány az idén - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter.

A megtakarítást a költségvetési intézményeknél 2,5 százalékban határozták meg, ami 40-45 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelent.
Emellett a tárcák, intézmények maradványértékeit is mérséklik, ez 20-25 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Ezen túl a lakásrendelet módosítása is hozzájárul a költségvetési takarékossághoz mintegy 6-16 milliárd forinttal.

László Csaba a kormányülést követően bejelentette azt is, hogy a kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolta el az eddigi 276,1 forintról. Az erős sávszél 240,01 forintra emelkedett 234,69 forintról. A gyenge sávszél 324,71 forint lett a korábbi 317,51 forint helyett. Az ingadozási sáv továbbra is plusz-mínusz 15 százalék. A döntés azután született, hogy a kormány áttekintette a gazdaság helyzetét, s úgy vélték: javítani kell a gazdaság versenyképességén rövid és hosszú távon egyaránt.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!