2p

Kutatási és fejlesztési (k+f) tevékenységre 2009-ben Magyarországon 299,2 milliárd forintot, a GDP 1,15 százalékát fordítottak, ami az előző évhez képest folyó áron 12,3 százalékos növekedés - közölte az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statisztikai Tükör című kiadványában.

A mintegy 2900 kutatóhelyen több mint 52 ezer fő foglalkozott k+f tevékenységgel, háromnegyed részük kutatóként. A teljes munkaidőre átszámított k+f létszám közel 30 ezer fő volt, 8,7 százalékkal több, mint 2008-ban.

A KSH szerint a dinamikus növekedés alapvetően a vállalkozási szektornak köszönhető, ahol 22 százalékkal nőtt a k+f ráfordítás, és a létszám is az átlagot lényegesen meghaladóan emelkedett. A felsőoktatásban mérsékelt fejlődés tapasztalható, a kutatóintézeteknél pedig a személyzet számának növekedése a ráfordítások visszaesésével párosult.

A ráfordítások finanszírozásában változatlanul a legnagyobb - bár az elmúlt évinél kisebb - a vállalkozásoktól származó források súlya, ami 46,4 százalék volt. A költségvetés részesedése lényegében az előző évivel megegyező, 42 százalék. A leggyorsabb ütemben, mintegy harmaddal a nemzetközi források emelkedtek, ezzel jelentőségük is érezhetően nagyobb, mintegy 10,9 százalék lett. A nonprofit szervezetek súlya 0,7 százalék.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!