2p

Az EU előírása szerint 2006-tól a gépjárművek tömegének 85 százalékát kell újrafeldolgozni, illetve más célra hasznosítani. Az osztrák szakemberek által végzett kísérletekből azonban kiderül, hogy ezeket a követelményeket szinte lehetetlen lesz betartani.

Az MTI beszámolója szerint Ausztria az EU útmutatása alapján alkotta meg a kiszuperált autók újrahasznosítására vonatkozó előírásait. Eszerint 2006. január elsejétől az újrahasznosítandó anyagoknak el kell érniük a gépjármű eredeti tömegének 85 százalékát. Ezen belül az össztömeg 80 százalékát kell anyagban visszanyerni, 5 százalékát pedig termikus folyamatban kell felhasználni, magyarán elégetni. 2015-től az újrahasznosítási arányt 95 százalékra, a visszanyert anyagok arányát pedig 85 százalékra kell növelni.

A leobeni fémipari főiskola hulladékgazdálkodási és -feldolgozási intézete Wolfgang Staber vezetésével kísérletsorozatot hajtott végre zúzó-aprító berendezésekkel, az irányelvek megvalósíthatóságnak vizsgálatára. A kísérletben az átlagos selejtezési kornak megfelelően ötven, 2006-ban 12 éves kort elérő autót és ötven, 2015-ben selejtezésre éretté váló autót használtak fel.

A kísérletek lesújtó eredményt hoztak: eszerint a 2006-ra előírt arányokat szinte lehetetlen, a 2015-re előírtakat pedig képtelenség teljesíteni. A 2006-ban selejtérett autók anyagát 78 százalékban sikerült visszanyerni, a 2015-ben selejtéretté váló autóknak csak a 74,3 százalékát. Termikus hasznosításra csak az eredeti tömeg 2,1 százalékát, illetve 1,6 százalékát lehetett fordítani. A visszanyert anyagok minősége olyan, hogy az eredeti tömeg 19,9 százalékát, illetve 24,1 százalékát a technika jelenlegi állása szerint hulladékként kell majd elhelyezni, ami a törvényhozók szemében túlságosan magas arány.

A tanulmány bírálja a kvóták kiszabásának elveit is, azok ugyanis nem ösztönzik a könnyű szerkezeti elemek alkalmazását. Nem tesznek különbséget ezen kívül a különféle hulladékanyagok elérő környezetterhelése között sem.

2000-ben 554 millió személygépkocsi volt használatban világszerte, a szám 2001-ben 40 millió új autóval gyarapodott. Az EU-ban 2000-ben 140 millió személygépkocsi volt használatban. Ennek nagyjából 10 százalékát selejtezik ki évente. A roncsautóknak átlagosan 7 százalékát adják át tulajdonosaik az enyészetnek a szabad természetben.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!