A tapasztalatok mérlegelése után feltehetően egyre több vállalkozás fordul majd pályázati tanácsadóhoz abban az esetben, ha egy jövőbeni ötletének megvalósításához uniós forrást kíván igénybe venni. Remélhető, hogy a vállalkozások nagyobb körültekintéssel fognak eljárni a tanácsadó kiválasztásában. Azt már lehet tudni, hogy 2005-ben hasonló pályázati kiírások lesznek, mint 2004-ben. Nyilván az egyes kiírásokban lehetnek apróbb módosítások, de ezek alapvetően nem módosítják ez eredetileg kiírt célokat.
Az év hátralévő része kiváló alkalom lehet arra, hogy a pályázni szándékozó vállalkozások, megvalósítani szándékozott ötletei(k) alapján a pályázatírókkal közösen előkészítsék a jövő évi pályázati anyagokat. Nyilvánvaló, hogy a társaság alapadatai, a projekt bemutatása, a célok, a várt eredmények és hatások néhány hónap alatt nem változnak meg gyökeresen, ráadásul ezek a blokkok minden pályázati kiírás részét képezik.
Mindezek alapján javasolható, hogy érdemes az őszi-téli időszakban előredolgozni, a pályázatokat 90-95 százalékos készültségig elkészíteni. Várhatóan jövőre is februárban jelennek meg a konkrét kiírások. Ezek alapján pedig viszonylag kis idő- és energia ráfordítással kész állapotba hozhatóak az idén előkészített pályázati anyagok, így a kiírást követően szinte azonnal beadhatóvá válnak. A gyors beadásnak pedig különösen a népszerű pályázati kiírások esetében nagy jelentősége van. Tehát egy jól előkészített, helyesen kitöltött, a kiírók célkitűzéseinek is megfelelő, és korán benyújtott pályázati anyaggal, ha nem is aranyat, de uniós forrást nyerhet el a vállalkozás. Érdemes tehát a következő hónapokat az előkészítő munkálatokra fordítani.
Forrás:
Hungaroholding Consulting Rt.
ERSTE Bank Hungary Rt.
minősített pályázati tanácsadója
1134 Budapest, Klapka u. 11.
Tel:451-4810, fax 451-4999
e-mail: [email protected]
Tennivalók a pályázatírási uborkaszezonban
A 2004. évi uniós pályázatok beadási határideje lassan lejár, illetve már lejárt. A még pályázható célelőirányzatok esetében, a már előkészített pályázati anyagoknál az utolsó simításokat végzik azok beadása előtt. Az időszak azonban alkalmas lehet a tapasztalatok összegzésére és az új pályázati kiírásokra való felkészülésre.