3p

Spanyolországban 614 ezer új lakóingatlan maradt a beruházók nyakán és további 627 ezret még be sem fejeztek 2008 végére egy pénteken megjelent kutatási beszámoló szerint.

Az évekig a spanyol gazdaság motorjának számító ingatlanszektor tavaly őszi összeomlásával kialakult helyzet első átfogó elemzése a vártnál valamivel kevésbé riasztó eredményeket hozott. Egyes elemzők egymillióra becsülték a felépült, de el nem adott ingatlanok számát.

Az összesen 6810 iparági vállalkozás - a szektor szereplőinek 70 százaléka - megkérdezésével végzett felmérés szerint a vevőre váró új lakások közel 50 százaléka a túl sűrűn beépített tengerparti övezetekben épült. A jelenlegi értékesítési tendenciák alapján három évig tarthat, mire a felduzzadt állomány leapad. Idén az első negyedévben 34 százalékkal csökkent a forgalom, 6,8 százalékkal csökkentek az árak és tönkrement több száz  ingatlanfejlesztő.

A piac az utóbbi tíz évben robbanásszerűen növekedett. A lakásárak 300 százalékkal emelkedtek, és például 2007-ben felépült 690 ezer lakóingatlan, több mint Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában együtt.

A pénteken megjelent beszámoló szerint 2008 végén építés alatt állt 627 ezer lakás, 70 százalék már a befejezéshez közel. Ebben a kategóriában némileg jobb a helyzet, mert a teljes állomány 39 százalékát már a befejezés előtt értékesítették.

A felmérés publikálásának napján a spanyol sajtó arról is beszámolt, hogy kudarcba fulladt a legnagyobb szabású ingatlanfejlesztési projekt, amelyre valaha spanyol cég vállalkozott. A Madridhoz közeli Sesena falucskánál toronyházrengeteget terveztek összesen 13500 lakással. Ebből elkészült 5600, de az utakat, a csatornázást vagy a villamos hálózatot el sem kezdte a vállalkozó, hanem levonult a területről. A helyi önkormányzat becslése szerint 18 millió euróba kerülne a kész ingatlanok lakhatóságához szükséges infrastruktúra kiépítése.

A lakáspiac nem csak Spanyolországban mutat válságjelenségeket. Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön megjelent elemzése szerint az euróövezetben az általános gazdasági pangás közepette az ingatlanok kereslete és kínálata egyaránt alacsony szinten lesz a következő hónapokban, miután tavaly szűkült a jelzálog-hitel piac és 20 százalékkal csökkent az építési engedélyek száma. Ez éreztetni fogja a hatását az árakban, további csökkenés vagy az eddigi növekedési ütem lassulásának formájában. 

A jelentés szerint az utóbbi egy évben az euróövezet 16 tagországából legalább hatban csökkent a lakások ára, a többiekben pedig jócskán lassult a növekedés üteme a korábbiakhoz képest, és az EKB szerint a továbbiakban - ingatlanos szemmel nézve - még rosszabbra lehet számítani.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!