A miniszter jelezte, hogy a még 2000-ben elfogadott hat projekt beruházási igénye az elmúlt évek építőipari inflációja miatt mintegy 30 százalékkal megnőtt. "Mivel a többletköltségeket az EU és a kivitelező cégek nem hajlandók állni, az érintett önkormányzatok sem képesek azt vállalni, ezért a projekteket csak a minisztériumi büdzséből lehet pénzügyileg kisegíteni" - mondta Persányi Miklós a Távirati Irodának.
A miniszter hozzátette: a pénzügyi megoldás érdekében a tárca és a Pénzügyminisztérium már megkezdte a tárgyalásokat, hogy a 2000. évi projektek 2005-re elkészüljenek. Becker László, a KVM nemzetközi támogatásokért felelős főosztályvezetője emlékeztetett arra, hogy az ISPA-program induló évében benyújtott projekteket még 1999. őszén adta be a magyar fél.
"A kivitelezés azért nem kezdődött még meg, mert a projektkérelmet Brüsszel csak egy évvel később fogadta el, ráadásul az uniós szabályozás megváltozása miatt a pályázatot ezt követően újra kellett írni" - mutatott rá a főosztályvezető. Hozzáfűzte, hogy további fél évet vett igénybe a második jóváhagyás, illetve a kivitelezési tender kiírási feltételeinek pontos meghatározása.
Becker László kitért arra, hogy mindezek ellenére egy környezetvédelmi ISPA-projekt kivitelezését a megnövekedett költségek vállalásával már ebben a hónapban meg lehetett kezdeni Hajdú-Bihar megyében. Magyarázata szerint ennél a hulladékgazdálkodási projektnél az EU lehetőséget adott az alkura. Az eredetileg 2,3 milliárd forintos összköltségű projekt esetében mintegy 23 százalékos pluszráfordítás szükséges, amelyből a kivitelező cégek 16 százalékot állnak, 7 százalékot pedig a környezetvédelmi tárca ad hozzá.
"Az unió ezt a módszert ugyanakkor a többi projektnél nem hajlandó engedélyezni, mert félő, hogy a takarékosság a műszaki feltételek rovására megy - tette hozzá a főosztályvezető. Szólt arról, hogy a következő évek ISPA-projektjeihez valószínűleg már nem kell ilyen mértékű pénzügyi kiigazítás, mert azt sem az időbeni csúszás, sem pedig az építőipari infláció nem indokolja.
Többletforrások kellenek a környezetvédelemnek
Az első környezetvédelmi ISPA-projektek kivitelezését csak akkor lehet megkezdeni, ha a költségvetés a beruházásokhoz mintegy 15 milliárd forint többletforrást biztosít - közölte Persányi Miklós, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) vezetője.