2p

Még közel egy évet kell várni a Hyundai Motor döntésére a most nyilvánosságra hozott információk szerint. A dél-koreai autógyár 1-1,5 milliárd dollár értékű beruházásáról ugyanis jövő év májusáig hozza meg a döntést.

Egy ma közzétett hír szerint Szlovákiának van a legnagyobb esélye a beruházásra, a 10 százalékban a német-amerikai DaimlerChrysler tulajdonában lévő cég a szlovák főváros közelébe telepítené évi 300 ezer autós gyártókapacitással rendelkező üzemét.

Ugyanakkor ez ellentmondani látszik korábbi információknak. Az "előző autógyári verseny" során ugyanis - állítólag - a Peugeot azzal a kikötéssel vitte Pozsony mellé újonnan létesített üzemét, hogy Szlovákiában annak 300 kilométeres körzetében nem engedélyeznek újabb autógyár létesítését. A gyárban a francia Peugeot is rövidesen megkezdi évi 300 autós gyártókapacitású üzemének építését 700 millió eurós beruházással Pozsonytól 30 percre északra Trnava városában.

A Hyundai az elmúlt évben hozta nyilvánosságra, hogy az idei év elején megvalósíthatósági tanulmányt készít egy kelet-európai üzem építéséről 2005 után. A döntés szakemberek szerint nem lesz könnyű, mivel a szlovák telephely mellett a Hyundai ajánlatot kapott a csehországi Osztrava várostól, valamint Magyarországtól, Lengyelországtól, Szlovéniától és Romániától is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!