2p

Az államháztartás az idei első nyolc hónapban 707,6 milliárd forint, augusztusban 105,7 milliár hiánnyal zárt - tette közzé a Pénzügyminisztérium. Az első nyolc havi hiány az éves előirányzat 85 százaléka.

A korábbi évek szezonális ingadozásai alapján az idén augusztus végére becsülhető hiány 724,5 milliárd forint volt, amelytől a tényleges teljesítés mintegy 17 milliárd forinttal kevesebb - áll a minisztérium közleményében. Az államháztartás bevételei az előirányzat 64,9 százalékára, míg a kiadások 66,9 százalékára teljesültek januártól augusztus végéig.

Tavaly az első nyolc hónapban az államháztartás hiánya 658,7 milliárd forint volt. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya az idén július végéig 601,9 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,3 százalékát tette ki.

Augusztusban az államháztartáson belül a központi költségvetés egyenlege 56,6 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak egyenlege pedig 50,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege 1 milliárd forintos szufficitet mutat.

Az idén január elejétől augusztus végéig a társadalombiztosítási alapok 261,8 milliárd forint deficitet mutattak, tavaly egyenlegük az első nyolc hónapban 252,1 milliárd forint volt. Az idén az éves előirányzatot 277,1 milliárd forintos hiánnyal tervezték. Az első nyolc hónapban a központi költségvetés hiánya 481,4 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 84,6 százaléka. Egy évvel korábban a költségvetési hiány 413,7 milliárd forintot tett ki.

Az elkülönített állami alapok többlete augusztus végéig 35,6 milliárd forint volt, szemben az előirányzott 13,9 milliárd forinttal. Tavaly a többlet 7,1 milliárd forint volt az első nyolc hónapban.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!