2p

A közlekedési tárca programja szerint 2006 decemberében a jelenlegi 654 kilométerrel szemben 1.049 kilométer gyorsforgalmi út fog üzemelni Magyarországon - közölte Kovács Ferenc a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára.

Az államtitkár elmondta: a kormányváltás időpontjától 2006. végéig összesen 481 kilométer gyorsforgalmi utat adtak, illetve adnak át és további 434 kilométer szakaszon kezdődik meg, illetve folyik majd útépítés. A fejlesztéseket sorolva közölte: még az idén átadják az M30-as autópálya Emőd és Miskolc közötti első, 8 kilométeres szakaszát.

2004-ben készül el az M3-as Polgár és Görbeháza közötti 12 kilométeres, az M30-as Miskolcig vezető újabb 16 kilométeres, valamint az M7-es Becsehely-Letenye közötti 9 kilométeres szakasza, továbbá a Letenyét Tornyiszentmiklóssal összekötő 20 kilométeres autóút.

2005-ben adják át az M0-ás autópályának az M5-öst és a 4. számú főutat összekötő 13 kilométeres, az M7-es Balatonszárszó és Ordacsehi közötti 19 kilométeres, valamint a 4-es számú főút Vecsést és Üllőt kikerülő 12 kilométeres szakaszát.

A tervek szerint 2006 decemberéig fejezik be az M0-ásnak a 2. főutat a 11. főúttal összekötő 3 kilométeres, az M3-as Görbeháza és Nyíregyháza közötti 50 kilométeres, az M3-as Nyíregyházát keletről elkerülő 12 kilométeres, az M35-ös Görbeháza-Debrecen közötti 34 kilométeres, a Debrecent elkerülő 13 kilométeres, az M5-ös Kiskunfélegyháza-Szeged közötti 45 kilométeres, az M6-os Budapestet Dunaújvárossal összekötő 56 kilométeres, az M7-es Zamárdi-Balatonszárszó közötti 14 kilométeres, illetve az Ordacsehi-Balatonszentgyörgy közötti 25 kilométeres szakaszát.

Ugyancsak 2006-ban adják át az M8-as autópályának az M6-ost az 51-es számú főúttal összekötő 9 kilométeres szakaszát, az M9-es autóútnak az 51-es számú főúttól az 54-es számú főútig húzódó 17 kilométeres, valamint a 10-es számú főút Budapest-Pilisvörösvár közötti 8 kilométeres szakaszát.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!