Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde Rt. igazgatóságának elnöke tőzsdei
látogatásra hívta meg Medgyessy Péter miniszterelnököt - közölte honlapján a BÉT csütörtökön. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentése szerint Medgyessy Péter elfogadja a meghívást.
A közlemény szerint a találkozón a magyar tőkepiac jövőjéről és a megtakarítások ösztönzéséről konzultálnak, pontos időpontjáról a BÉT ad majd tájékoztatást.
A BÉT közleménye utal arra, hogy Medgyessy Péter a héten több nyilatkozatban is jelezte: növelni kell a lakossági megtakarításokat, csökkenteni a költségvetési hiányt, és új munkahelyek teremtése mellett javítani a versenyképességet. A kormányfő egyben új, beruházásélénkítő programok kidolgozását hirdette meg.
A közlemény hangsúlyozza: a Budapesti Értéktőzsde üdvözli a Medgyessy-kabinet elképzeléseit, különösen a megtakarításokra és az azok időtávjának növelésére vonatkozókat, hiszen ez elemi érdeke a gazdasági élet valamennyi szereplőjének, nagy jelentősége van a tőkepiac fejlődése szempontjából.
Ezt felismerve a BÉT már egy éve elindította a lakossági megtakarításokat és befektetéseket ösztönző programjának előkészületeit, erről folyamatosan tájékoztatja a kormányzatot.
A megtakarítások ösztönzését azért is fontosnak tartják, mert a lakossági megtakarítási hajlandóság Magyarországon alacsony a többi fejlett országokéhoz képest, sőt néhány térségbeli országhoz viszonyítva is - áll a BÉT közleményében.
Tőzsdei meghívó a miniszterelnöknek
Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde Rt. igazgatóságának elnöke tőzsdei látogatásra hívta meg Medgyessy Péter miniszterelnököt - közölte honlapján a BÉT csütörtökön. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentése szerint Medgyessy Péter elfogadja a meghívást.