2p

Fiatal kutatók és legfeljebb néhány éve bejegyzett, kifejezetten innovációval foglalkozó mikro- és kisvállalkozások támogatására hirdet pályázatot "5let 2008" címen a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).

A pályázat elsősorban a fiatal feltalálók ötleteinek gyártási fázisba juttatását kívánja segíteni. Az innovatív ötletek elbírálásánál elsődleges helyen szerepelnek az üzleti szempontok. A jelentkezőknek pályázatukban  az ötlettől a termékig tartó folyamat főbb lépéseit kell bemutatniuk, és meg kell becsülniük a várható összköltséget is. Az NKTH a pályázat eredményeként új munkahelyek létrejöttére is számít.

A három lépcsőből álló pályázat első, tervezési fázisában a feltalálóknak olyan szintre kell eljutatniuk találmányaikat, amelyen megítélhetővé válik az üzleti hasznosíthatóság. Ebben a szakaszban indulhat el a szabadalmi eljárás is a Magyar Szabadalmi Hivatalnál.

A második, demonstrációs fázis célja, hogy a kutatások olyan k+f eredményre jussanak, amelyek iparjogvédelmi oltalomhoz vezethetnek.

A projekt folytatása esetén, a sikeresen befejezett második szakasz eredményeire lehet gazdasági társaságot alapítani vagy üzleti hasznosításába másik gazdasági társaságot bevonni.

A pályázóknak ekkorra kell elkészíteniük a prototípusokat is, amelyekkel megmutathatják a találmányok működését.

A harmadik, kipróbálási fázis lehet a leghosszabb szakasza a pályázatnak. A termék gyártási fázisba juttatása miatt ekkor már a feltalálóknak kötelező létrehozniuk egy vállalkozást, vagy csatlakozniuk egy legfeljebb néhány éve bejegyzett és kifejezetten innovációval foglalkozó mikro- vagy kisvállalkozáshoz. A legfeljebb két éves szakasz végén születhet meg a termék végleges gyártási és értékesítési terve.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!